A cseh sör és kultúra lapja

Hetedik Lépcső

Zichovec ikersörfőzdéje

2019. március 19. - Hetedik Lépcső

Zichovec egy igazi kis falu Prágától nyugatra, a Kladnói járásban. A kicsi ezúttal valóban nem költői túlzás, hiszen a település lakosainak száma 150 fő körül van. Teljesen normális dolog tehát, hogy van egy sörfőzdéjük.

A falucska polgármestere, Ivan Husak helyi születésű sikeres vállalkozó tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy építtet egy „szociális központot”, ahol étterem, kápolna, közösségi terek, galéria áll a helyi polgárok és az erre vetődő turisták rendelkezésére.
dscf1951.JPGS ha már étterem, akkor ugye sör is kell, és miért ne legyen saját? Így végül 2012 szeptemberében Zichovecben csapra is verték az első hordó sört. Az évi körülbelül ezer hektoliter kapacitású brewpubban alapból négyféle sört főznek, két világos és két sötét lágert, plusz időnként valamilyen alkalmi, ünnepi sört.

Ahogy azonban mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy, és a sörök sikerén felbuzdulva a tulajdonos úgy döntött, nem a helyi kapacitást toldozgatja, hanem épít egy újabb, valamivel nagyobb sörfőzdét a nem túl messzire fekvő Louny városkában. A kiválasztott helyszín érdekessége, hogy ott, ahol most az erjesztőtankok vannak, ott két évtizeddel korábban is tankok álltak, csak azokon lánctalp is volt, meg toronylöveg. Ugyanis harckocsizó-laktanya volt ezen a területen.
dscf1935.JPGMindezek ellenére a kis túlzással zöldmezősnek nevezhető beruházás keretében egy évi 10 ezer hektoliter kapacitású főzde épült, ahol már jóval többféle sört készítenek, többségében felsőerjesztésűeket. A nagyjából három éve működő főzdének eléggé jól megy, termelésének nagyjából a harmadát exportálja, főként a skandináv országokba, és lassan egy éve Magyarországra is. A budapesti Hetedik Lépcsőben a decemberi nyitás óta nagyjából két tucatnyi sörüket kóstolhattuk csapolt vagy palackozott formában.
A zichoveciek nem feledkeznek meg azonban azokról sem, akik a környező kistelepüléseken olyan sanyarú körülmények között élnek, hogy nincs egy rendes sörboltjuk, de még kocsmájuk sem. Egy alacsony padlós városi buszt alakítottak át, és azzal járják a környéket. A Pivobusban palackozott söröket lehet vásárolni, de van egy kis bársarok is, természetesen beépített sörcsappal.
55468460_992963194236849_7845071002403864576_o.jpgAz új főzdében olyan sörök készülnek, mint a belga sour ale-ek, különféle New England IPA-k, single hop APA-k, hordóérlelt stoutok. Mindezek mellett nem hanyagolják el a lágereket sem, példa erre a Bounty nevű, kakaós-kókuszos barna lágerük, vagy a nyolc hónapig bourbon-hordóban érlelt duplabak, a Mantra.
A Zichovec jelenleg a sörközösség által az egyik legmagasabbra értékelt cseh sörfőzde. Idén meghívást kapott a májusban megrendezésre kerülő Budapest Beer Week-re. Addig is lehet kóstolgatni a Hetedik Lépcsőben...

Vétek György
Fotók: Polgár László, Győrfi Péter

(A blogposzt a Hetedik Lépcső 2018/2. számában megjelent írás frissített változata.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetediklepcso.blog.hu/api/trackback/id/tr114700778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.