A cseh sör és kultúra lapja

Hetedik Lépcső

Hetedik Lépcső

Kastélysörfőzde Frýdlantban

2019. április 28. - Hetedik Lépcső

Frýdlant Liberectől északra, a lengyel határ közelében található 8 ezer lakosú település. A városkát a 13. században, egy bazaltkúpon alapított várkastély uralja. És ha volt kastély, akkor minden bizonnyal volt sörfőzdéje is. A sörfőzést bizonyító első dokumentum 1381-es keltezésű, így hivatalosan ettől az évtől eredeztetik a helyi sörfőzés történetét.

frydlant_piva.jpg

A sört ekkor még valószínűsíthetően a kastélyban főzték, a különálló sörgyárat csak a 16. század első felében építették a Smědé folyó partjára. 1629-ben, a terület akkori ura, Albrecht von Wallenstein utasítására jelentős rekonstrukciót és bővítést végeztek a főzdében. 1817-ben újabb bővítés következett, de alapvetően megmaradt a sörfőzde épületének korábbi barokk jellege.
A 19. század végének átalakításai, új malátázó és gépház építése azonban alapvetően változtatta meg a sörgyár külsejét (is).
Csehszlovákia megalakulása – a németekkel való feszült viszony – azonban nem tett jót a sörgyárnak, 1929-ben meg is szűnt a termelés, majd jött a megszállás és a háború, 1949-ben pedig véglegesen bezárt a főzde, a berendezéseket leszerelték és elszállították, az épületek az enyészeté lettek.
albrecht_technologie.jpgA sörgyár területének rekonstrukciója – és azon belül a sörfőzés újraindítása – 2010-ben kezdődött el. A Frýdlantský Zamecký Pivovar Albrecht 2013-ban adta ki az első sörét, ekkor még mint gerillafőzde. Saját berendezéseiken, a megújuló régi sörgyár falai között 2014 áprilisában készítettek először sört. A 2 ezer literes főzőházzal évi 2 ezer hektoliter sört tudtak előállítani. Ez a kapacitás azonban kevésnek bizonyult, ezért egy új, 4 ezer literes főzőház felszerelésébe is belefogtak. A két rendszeren párhuzamosan így közel 8 ezer hektoliter körül van az éves termelésük. A nagyobb főzővonalon készülnek a lágerek, és egyes felsőerjesztésű sörök, a kisebbiken pedig a felsőerjesztésűek és a kísérleti tételek.
Az Albrecht von Wallensteinről elnevezett főzdében eddig több, mint 350 -féle sört főztek az elmúlt években.

V. Gy.

(Fotók: Zamecký Pivovar Frýdlant)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetediklepcso.blog.hu/api/trackback/id/tr1714792306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása