A cseh sör és kultúra lapja

Hetedik Lépcső

Hetedik Lépcső

Hol sörözzünk Brnóban?

Tizenkilenc kocsmajavaslat 2020-ra

2020. június 17. - Hetedik Lépcső

Csehország második legnagyobb városának kocsmasűrűsége megközelíti Prágáét, ami nyilván összefüggésbe hozható az itt tanuló többzezer egyetemistával, és az egyre élénkülő turistaforgalommal. Ha a sörözőkhöz még hozzáadjuk a tizenkettő helyi sörfőzdét, akkor nyilván nem kell győzködni senkit sem arról, hogy Brnóban szomjan nem maradhat.

Stopkova Plzeňská Pivnice
(Česká 5.)
Nagy múltú söröző a város egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, egy szecessziós homlokzatfestésű házban: 1880-ban Brnóban elsőként itt csapoltak Pilsner Urquellt. A korábban kissé lepattant étterem-sörözőt 2010–2011-ben (az egész házzal együtt) felújították, azóta a PU Kolkovna-láncának tagjaként működik annak minden előnyével és hátrányával. Előnyére írhatjuk a hálózat sztenderdjeit, vagyis ételben-italban nagy meglepetés (csalódás) nem érhet, viszont nem mindig kellemes saturészeg britek, németek társaságában sörözni.

pegas_pohar.jpg

Pivovar Pegas
(Jakubská 4.)
A sörfőzde harmadikként kezdte meg működését a bársonyos forradalom után 1992 szeptemberében. A hotellel és sörözővel kombinált sörfőzde választéka klasszikus cseh lágerekből, egy világos búzasörből és váltakozó felsőerjesztésű sörökből áll. Egy időben általában ötféle sört csapolnak. A poharat, mint sörmértékegységet sokáig nem ismerték, mára azonban meghajlottak a kor szava előtt, és lehet kisebb dózisokat is kérni, de a 6 decis korsók is használatban maradtak. Kétliteres míves csatos üvegben, vagy ötliteres partihordóban itthonra is hozhatunk söröket. Vészhelyzet esetén – például záróra – 1,5 literes PET-palackban vehetünk ležákot a nap lezárására. A söröző fölötti szobák árában pedig egy üveg sör is benne foglaltatik.

U Tomana
Nám. Svobody 93.
Brno egyik legújabb sörfőzde-sörözője a város központi terén nyitotta meg kapuját 2019-ben. A bejáraton behatolva egyből a csapszékbe toppanunk, ahol magasított bárszékek, és egy-két korsó lehelyezésére alkalmas asztalkák fogadnak. Beljebb, a főzőház mellett elhaladva, két lépcsőfok leküzdése árán jutunk az éttermi részbe, de ha itt nincs hely, ne csüggedjünk, az emeleten is van egy étterem és bárrész saját csapokkal, a kettő között pedig egy kis fetrengő, divatosabb kifejezéssel lounge. A kocsmakomplexum fölötti emeleteken pedig különböző tematikájú kiadó apartmanok találhatók.
A sörök – bár igen jó minőségűek – nem feszegetik a stílushatárokat, és inkább a klasszikus lágervonalat képviselik, de azért sikerült kifognunk egy weizenbockot is.

img_20200214_210827.jpgAxiom Pub
Poštovská 3/38.
Talán nem ragadtatjuk magunkat hirtelen kijelentésre, de pillanatnyilag úgy tűnik, 23 csappal ez Brno legkomolyabb craftos kocsmája, és nem csak a sörcsapok száma miatt. Az Axiom Brewery 2019-ben kezdte meg működését a Brnótól nagyjából 60 kilométerre fekvő Proštéjovban. Sörfőző atyamesterük a skandináv sörforradalmat beindító, és a norvég Nøgne Ø sörfőzdét 2002-ben megalapító Ketil Jikiun.
A csapok kétharmadán saját söreiket tartják, a szortiment igen változatos a 12-es világos lágertől az IPA-kon és NEIPA-kon át a sourokig és a testes, erős imperial stoutokig. A maradék csapokon egzotikus orosz craftok vannak, és ott láttuk a Horizont egyik sörét is. Pár tucatnyi palackos, illetve dobozos sör is erősíti a választékot. Kapható még néhány egyszerűbb sörkorcsolya, és feltétlenül kóstoljuk meg a kvarglis ropit!

U Třech Čertů
Dvořákova 6.
Rendkívül népszerű belvárosi söröző a konzervatívabb stílus kedvelőinek. Brtačicei söröket csapolnak világosat, félbarnát és barnát, összesen ötfélét, amihez hatodiknak a Krušovice búzája társul. Ne lepődjön meg senki, ha Oslavany logó díszeleg a korsóján, az ottani kastélyfőzde társulata költözött át a közeli Brtačicébe még 2012-ben, s vitték magukkal az eszcájgot. Az étlapon is klasszikus tételek sorakoznak a sörkorcsolyáktól a gulášon át a grillezett csülökig.

85167878_246811263017026_6167468261328814080_n.jpgZelená Kočka Pivárium
(Dvořákova 3.)
Az U Třech Čertůval majdnem szemben, a korábban a dalešicei sörfőzde érdekeltségébe tartozó, galériával és sörszószékkel bővített sörözőben immár nem alapvetés a dalešicei sör, de kétségbeesésre semmi ok, hiszen a csapokon továbbra is változatos regionális és kisüzemi sörök folydogálnak (Clock, Matuška, Moravia, Lucky Bastard stb.).

Výčep Na stojáka Jakubák
(Běhounská 16.)
Igazi 21. századi talponálló, ahol egyetlen szék sincs, csak pultok, amelyekhez támaszkodhatunk. Leülni csak az ablakok alatti fűtőtestekre, vagy a kocsma előtti járdaszegélyre lehet a Szent Jakab-templom farával szemben. Ennek ellenére a hely szinte mindig tele, köszönhetően az ötcsapos, folyamatosan változó sörkínálatnak. Saját sört is főzetnek kis főzdékben, és nyugalom, sült oldalas és csülök is van! Azon kevés helyek közé tartozik, ahol még Švejk kedvenc likőrjét, a Kontušovkát is megkóstolhatjuk.

Craftbeer Bottle Shop & Bar
Zelený trh 14/16
A Zöldségpiac tér egyetlen 20. századi épületében – egykor áruház volt – a sokáig kihasználatlan emeleti szint új értelmet nyert, és egy evőpiac-szerűség van épp kialakulóban. Van itt hamburgeres, fánkos, medovinás stand, és ami a legfontosabb, egy craft bottleshop és sörbárszerűség hat sörcsappal, a hűtőkben pedig vagy nyolcvan-százféle palackos és dobozos sörrel. A vendégsereg néhány hosszabb asztalnál foglalhat helyet, így viszonylag hamar kialakulhat a diskurzus a sörökről, vagy bármi másról. A hely nagy előnye, hogy viszonylag korán, 10-kor nyit. Vasárnap viszont zárva.

Malt Worm
Starobrňéska 12.
Tavaly nyitott söröző két percre a piactértől 16 csappal. A kínálatban a helyi és közeli főzdék sörei mellett ritkábban elcsíphető gerillafőzdék sörei is fellelhetők, plusz néhány külföldi (német, belga, holland, angol) sör is. A hosszan benyúló sörözőhöz egy belső, udvari terasz is tartozik. A „szárazanyagot” nem viszik túlzásba, szendvicsek, hermelin, kencék, csipszek, sós mogyoró, mandula – nagyjából ennyi a választék.

Biskupská Pivnice
Biskupská 6.
Nem is olyan régen még a Pivovar Kocour márkasörözője volt ez a hely, de mostanra lekerült a kandúros cégér, és a sörök is változtak. A hely viszont szinte semmit, ugyanúgy maradt a kétosztatú belső rész, elöl a bárpulttal, csapokkal, kis asztalkákkal és kakasülőkkel. Az oldalsó kisebb helyiségben szerencsére rendes asztalok és ülőalkalmatosságok vannak, így hosszabb távra plusz étkezésre itt érdemes berendezkedni, vagy jobb idők esetén a Denis ligetre néző teraszon. A négy csapon többnyire Kamenická, Holendr és Frankies sörök folynak, az étlap nem túl hosszú, de a svičkova, a guláš, a csülök, az oldalas, egy burger és kisebb sörkorcsolyák megtalálhatók rajta. Kell ennél több?

p1020716.JPGCharlie’s Square
Františkánská 7.
Igazi multifunkcionális kocsma. Modern stílusú és berendezésű sorfőzde-söröző hat sörcsappal, amelyek közül általában kettőn folyik saját sör, a harmadikon Lucky Bastard, másik kettőn valamilyen regionális, a hatodikon pedig alkoholmentes sört csapolnak. Mindezzel együtt mégsem pusztán söröző, erős drinkbár beütése is van, amire a tisztes rum- és whisk(e)ykínálat szolgáltat alapot. Emellett teljes értékű étterem is, sörkorcsolyákkal, burgerekkel, grillezett csülökkel.

Pivnice U Čápa
Obilní trh 10.
Cápának szoktuk nevezni, noha valójában a gólyához címezték a helyet, amely a közelmúltban sajnálatos felújításon esett át. Nem feltétlenül igaz a mondás, miszerint régen minden jobb volt, de a Cápa valahogy hangulatosabb, meghittebb volt a régi kopottságában, mint a mostani – egyelőre túl sterilnek tűnő – belsővel. A sör továbbra is tankból csapolt pilseni, és az étlap sem nagyon változott. Ha csak egy-két korsóra ugrunk be, üljünk az ajtó melletti bárszékek egyikére, ahonnan lepillantva az üvegpadlón át a sörpincébe láthatunk.

JBM Brew Lab Pub
Grohova 17.
A Cápa utcájával párhuzamosan két háztömbnyire van a talán legkisebb brnói sörfőzde, a JBM Brew Lab pubja. A sörfőzdécske éves termelése alig haladja meg az évi 100 hektót, így nem is lehet csodálkozni azon, ha a sörözőjükben esetleg épp nincs is saját sörük. A nem túl tágas pub egyébként – a békés egymás mellett élés – jegyében egy borbár mellett található, és tízféle sört csapolnak. A főcsapás iránya a cseh craft, de ottjártunkkor volt két lengyel és egy belga sör is, plusz egy alapláger. Lehet dartsozni is, bár a dobótávolság miatt nemzetközi versenyeket aligha lehetne itt rendezni.

87368749_209281370446278_5841332689960960000_n.jpgZastávka
Ůvoz 78.
Két utcára is nyílik ajtaja ennek a sörözőnek, ahol nincs mese, mindenképp meg kell állni, már csak a nevéből fakadóan is. A zastávka ugyanis megállót jelent. Szerencsére a tulajdonosok nem gondolták túl ezt a megálló dolgot, és nem akarták mindenáron megállóra dizájnolni a helyet, leginkább csak régi villamosmegálló-fotók idézik a névadást. A sörválaszték is valahol az arany középúton van, nem túlságosan kraftos, de kerüli a nagyipari tömegtermékeket is. Talán ennek is köszönhető, hogy még késő este is pezseg az élet a kicsinek nem mondható lokálban.

Hostinec U Bláhovky
(Gorkého 54.)
Egy másik brnói klasszikus. Nagyon kell igyekeznie annak, aki itt helyet szeretne találni, erre délután fél kettő és négy között van leginkább esély, utána már csak az ácsorgás jöhet szóba a bejárat előtti könyöklők egyikénél a napernyő alatt. Vagy az sem. A sör tankból csapolt pilseni, a csülök – egyes vélemények szerint – egész Morvaországban, ha nem az Univerzumban, itt a legjobb.

Lucky Bastard Beerhouse
(Bratří Čapků 8.)
Az újhullámos brnói főzde négy évvel ezelőtt nyitotta meg saját sörözőjét a diáknegyedben, ahol a hat csapból általában kettőn a saját, a többin pedig más cseh kisüzemi söröket mérnek, időnként azonban külföldi söröket is kifoghatunk.

Výčep Na stojáka Pekanda
Pekařská 2.
A Szent Jakab-templom mögötti Stojáka testvérintézménye, a koncepció ugyanaz, a sörök is ugyanabból a körből kerülnek az öt csapra, és ugyanazokat a harapnivalókat kérhetjük itt is. Az egyetlen, de nem elhanyagolható különbség, hogy a Pekanda egy forgalmas kereszteződésben levő boltíves pincekocsma, így itt szóba se jöhet a söröző előtti üldögélés a járdaszegélyen, és szabadtéri könyöklők sincsenek.

Pivovarská Starobrno
(Mendlovo náměstí 20.)
A városközponttól mindössze két villamosmegállónyira van a Starobrno sörgyár, és közvetlen szomszédságában a márkasörözője, ami három jól elhatárolható egységből áll: söröző, étterem és terasz. A kínálat mindhárom részlegben nagyjából ugyanaz: 10, 11 és 12-es világos Starobrno, Krušovice Malvz, Černé és búza. Kár a kinyírt barna Starobrnóért, Baron Trenckért és a két Drakért...

p1040279.JPGLišeňský Pivovar
Kotlanova 2162/5.
A Brno Lišeň nevű keleti külvárosában levő sörfőzde-sörözőt 2011-ben nyitották meg. Tömegközlekedéssel a 8-as villamossal érhetjük el a belvárosból, a Kotlanova nevű megállónál kell leszállni. A lakótelepi sörfőzde igyekszik lépést tartani a korral, a klasszikus lágerek mellett felsőerjesztésű söröket is készítenek. Ha már erre járunk, érdemes ebédelni vagy vacsorázni is itt. Tavasztól késő őszig méretes terasz várja a vendégeket.

Vétek Gy.

A Hetedik Lépcső márciusi, 2020/1. számában megjelent írás rövidített változata

A bejegyzés trackback címe:

https://hetediklepcso.blog.hu/api/trackback/id/tr7515815368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása