A cseh sör és kultúra lapja

Hetedik Lépcső

Hetedik Lépcső

Hol sörözzünk Prágában?

2019. augusztus 18. - Hetedik Lépcső

Látszólag nincs egyszerűbb dolog a világon, mint sörözőket ajánlani Prágában, hiszen közel ötven sörfőzde és megszámlálhatatlan csapolóhely szolgálja a turistákat és a helyi erőket. Ugyanakkor a kocsmabőség számos csapdát is rejt, nem biztos, hogy akkor járunk a legjobban, ha mindjárt az első utunkba eső sörözőbe berontunk.

tigrincs.jpg

Óváros és Újváros

U Zlatého tygra
Husova 17.
Legendás söröző, Hrabal egyik idősebbkori törzshelye, itt sörözött egykor Havel cseh és Clinton amerikai elnök társaságában. Az eseményről készül fotó ma is ott látható a söröző falán. Aki itt szeretne sörözni, annak ajánlatos a nyitás perceiben érkezni, vagy türelemmel kivárni, amíg odaülhet valamelyik asztalhoz. Fogyasztani pedig tempósan illik, ellenkező esetben számítsunk a pincér, illetve a várakozók rosszalló megjegyzéseire. Kizárólag Pilsner Urquellt csapolnak, rövidital pedig egyáltalán nincs.

U Parlamentu
Valentinska 8.
Ahogy mondani szokták, semmi extra, csak megbízható konyha, tankos pilseni és (egyelőre) viszonylag kevés külföldi turista. Biztos pont az Óvárosi tér és a Károly híd közelében egy kis erőgyűjtéshez a prágai sörtúra következő állomásaihoz.

U Medvidků
Na Perštýné 7.
A nagy prágai klasszikusok egyike. Az ezredfordulót követő évekig a Budvar szerelmeseinek kihagyhatatlan zarándokhelye volt, majd az épületegyüttes középső traktusában megnyílt egy mikrosörfőzde is, ahol a szemünk előtt készülnek a sörök. Az itt főzött söröket másutt nem is lehet kapni, maximum palackozott formában vihetünk haza belőlük.

medve.jpg

T-Anker
Nám. Republiky 8.
Akik különleges helyszínre vágynak, és a craft söröket is szeretik, azoknak ajánljuk a T-Anker nevű egységet az egykori Kotva áruház legfelső szintjén. A hely igazi erőssége a méretes tetőterasz, ahonnan Prága Óvárosára látni nyugati irányba. Emellett van tíz sörcsapjuk, amelyeken többségében cseh craftokat csapolnak teljesen random módon, plusz egy-két belga és német sört. Van egy saját nevükre vett 12-es világos lágerük is, ami a prágai lužyni sörfőzdében készül.

Restaurace U Pinkasů
Jungmanovo nám. 15/16.
1843-ban itt csapoltak először Pilsner Urquellt Prágában, és ezzel – leszámítva az ezredforduló utáni pár évet, amíg a felújítás tartott – azóta sem hagytak fel. A söntésre, étteremre, sörpincére tagolt intézmény egyes részei különböző nyitva tartás mellett működnek, így a délelőtt 10 órai nyitás ideálissá teszi a napi sörtúra kiindulópontjává.

Jelínková plzeňská pivnice
Charvátova 1.
Ne szépítsük: igazi kiskocsma a Národní metrómegálló mögött, pár lépésnyire a forgó Kafka-fejtől, de a rajongók szerint itt (és a Vízilóban) csapolják legjobban Prágában a Pilsenit. Ha beléptünk, ne rettenjünk meg, küzdjük át magunkat a pult előtt sűrűsödő törzsvendégeken, és próbáljunk meg helyet találni a belső helyiség négy asztalának valamelyikénél. Ha sikerül, pár órára mi magunk is a prágai kocsmauniverzum részévé válhatunk.

Hostinec U Rotundy
Karolíny Světlé 17.
Ha a Jelínkovát igazi kiskocsmának neveztük, akkor a Rotundyt még igazibb kiskocsmának kell titulálnunk. A Szent kereszt kápolna (Rotunda Sv. Kříže) közelében leledző műintézmény ugyanis műemléki védelmet érdemelne, annyira kevés hasonlóval találkozhatunk ma már Prágában. És ezen a helyzeten az sem ront sokat, hogy a zörgő ventilátort, és a fél köbméteres, katódsugárcsöves televíziót már kicserélték, a csoszogó pincér is nyugdíjba vonult, és visszaakasztották a vécéajtót.

urotundy01_vgy.jpg

Pivovar U Fleků
Křemencova 11.
Bizonyítottan 1499 óta főzik a sört a Křemencova utcában. Az U Fleků mára sajnos meglehetősen elturistásodott, de minden igaz sörkedvelőnek el kell ide jönnie legalább egyszer az életében. A testes, 13-as barna sör még mindig kiváló, és a söröző – különösen a Lovagterem – az egyik legszebb a világon. Nyolc termében és a kerthelyiségben egy időben 1200 vendég foglalhat helyet. A tálcán kínált Becherovkát határozottan utasítsuk vissza, aranyáron számolják!

Pivovarský Dům
Lipová 15.
1998 óta működik a sörfőzde-söröző a Lipova utca sarkán, a Sör és Malátakutató Intézet épületében, ők a tulajdonosok is. Éves szinten nagyjából ezer hektolitert főznek, ami helyben – illetve a testvérintézmény Pivovarský Klubban – el is fogy. A nyolc sörcsapból egy szolgál a szezonális sörnek, ez általában két-Három havonta változik, és hét az állandó szortimentnek, amelyet egy-egy világos és barna láger, búzasör, meggyes, banános, kávés ízesítésű, valamint zöld színű csalános sör alkot. Délben számítsunk arra, hogy csoportok lepik el a helyet.

 

A Vár és környéke

Vojanův dvůr
U lužického semináře
Igaz, hogy az egyik legnyüzsgőbb hangyaútvonalon fekszik, de legalább elég nagy ahhoz, hogy jó eséllyel találjunk benne helyet, tavasztól őszig pedig kifejezetten kellemes a kerthelyisége. Ráadásul nemrégiben sörfőzde is létesült a komplexumban, ahol a klasszikus cseh lágerek mellett felsőerjesztésű sörök is készülnek.

Pivnice U Hrochá
Thunovská 10.
A Víziló kultikus hellyé vált az elmúlt mésfél-két évtizedben a magyarok körében, szinte már a Fekete Ökörrel vetekszik a hírneve. Ezzel együtt a helyi erők is szorgalmasan látogatják, így nagyobb társasággal ne is nagyon tervezzünk ide sördélutánt. Kettesével-hármasával azért be lehet szivárogni, és odaülni valamelyik asztalhoz, ha van szabad szék. A grillezett csülköt mindenképp javasolt megkóstolni. A sör pilseni, és helyi színfoltként a csapos és a pincér gyakorta szinkroniszik a vendégsereggel.

Pivnice U Černého vola
Loretánské nám. 1.
A legendás kiskocsmák egyik utolsó mohikánja, ha szabad ezzel a képzavarral élni a honfitársaink TOP 3 prágai sörözőjének egyikével, a Fekete Ökörrel kapcsolatban. Pihenő a Vár és a Strahovi kolostor közötti turistacsapáson. Ennek megfelelően közönsége igencsak vegyes, de a környező minisztériumok és hivatalok dolgozói békében megférnek a turistákkal és a Loreta templom harangozójával a kopott asztalok körül. 10-es világos és fekete Kozelt csapolnak, meg pilsenit. Néhány sörkorcsolya és gyári rántott sajt képezi az ételválasztékot.

Klášterní pivovar
Strahovské nádvoři 301.
Az ezredfordulót követően helyreállt a rend a kolostorban, ugyanis újra főznek sört. A kolostori sörfőzde nem tartozik a legolcsóbbak közé, sőt. A sörei viszont finomak, így ha sikerül helyet találni, és a pincérek is méltónak találnak a dologra, kóstoljuk végig az állandó és a szezonális szortimentet. Ősztől tavaszig nagyobb erre az esélyünk, és a személyzet is jóval barátságosabb.

strahov0921_mj.jpg

 

Smíchov

Beertime Pub
Nádražní 61.
Nemrégiben megnyitott multitap bár a forgalmas Anděl közlekedési csomópontnál. Szerencsére az egység maga egy belső udvarban helyezkedik el, így mintha csak egy kisváros szűk utcácskájában lennénk, nyugodt és csendes körülmények között válogathatunk a sörök között. 14 sörcsap sorakozik egymás mellett a pultban, így nem igazán lehet probléma a választás, különösen nem, mivel a cseh craft legjobbjai vannak terítéken. Aki ennek ellenére sem tud dönteni, választhatja a tetszőlegesen összeállított 6 x 1 deci kóstolósort.

img_20190330_163350.jpg

Potrefená Husa – Na Verandách
Nádražní 84.
A Staropramen sörgyári sörözője az első sör csapolása óta szolgálja a sörisszákat. Azóta persze párszor felújították, így ma leginkább a modern funkcionalista jelző illik rá legjobban. A bejárattól balra nyílik a sörbár, jobbra az éttermi rész. Ez persze leginkább csak címke szerinti megkülönböztetés, hiszen mindét oldalon lehet enni és inni is. Méghozzá a teljes Staropramen szortimentet, és néhány – az anyacég kínálatába tartozó – nemzetközi márkát is. A grillezett csülök ugyan nem olcsó, de az egyik legjobb Prágában.

Bernard Pub Anděl
Radlicka 22.
Ha az Anděl metróállomás autóbuszpályaudvar felőli kijáratánál jövünk a felszínre, akkor onnan már csak pár lépés a Bernard visszafogottan indusztriális stílusú márkasörözője, a határozott légkondicionálás miatt kánikulában duplán felüdülést nyújtó kocsmaoázis. A kellemes légköri viszonyok mellett ötféle csapolt Bernard kelleti magát, plusz a teljes palackozott szortiment. Mindenképp érdemes megkóstolni a kizárólag hordós kiszerelésben létező, nitrogénnel csapolt, a pohárban percekig kavargó Černá Lavinát.

p1030261.JPG

 

Karlín és Žižkov

Dva kohouti
Sokolovská 81/55.
2018 végén nyitott sörfőzde és taproom. Eddig mindössze kétféle sörrel jelentkeztek, egy 12-es klasszik lágersörrel és egy 12-es pale ale-lel. Ez így önmagában nem is adna különösebb okot az izgalomra, a nagy dolog azonban az, hogy az egyik tulaj Adam Matuška, „a” Matuškától, így a tíz csap többségén Matuška sörök folydogálnak. A maradék helyek egyikén gyakori vendég az U Fleků 13-as fekete söre, amit eddig sehol másutt nem lehetett kapni, mint a Křemnecova utcában.

Hospoda U Vystřelenýho oka
U Božíc bojovínků 3.
A híres huszita vezérre, Jan Žižkára utaló Kilőtt szemhez címzett kocsma is meglehetősen népszerű hazánk fiai és nem utolsó sorban leányai körében, amit magyar nyelvű étlapja is megerősít. A sörválaszték nem kifejezetten izgalmas, pilseni, 10-es Gambrinus és Kozel, ez utóbbiból fekete is van, de nem is ezért járunk ide elsősorban, hanem a hangulat miatt. Hetente egy-két alkalommal valami koncert is van – fellépet itt már a Plastic People is – ilyenkor némi belépőt is szednek. A kocsmához egy kis terasz is tartozik.

Pivnice U Sadu
Škroupovo nám. 5.
Idén pontosan 90 esztendős ez a kiváló kocsmahivatal a žižkovi tv-torony szomszédságában. Tizenegy sörcsapján a pilseni és a Guinness állandó tétel, a többi folyamatosan változó regionális és kisüzemi főzet. Az U Sadu legnagyobb jósága mindezek mellett a nyitva tartásában rejlik, ugyanis már reggel nyolckor kitárják az ajtókat, így kiváló reggelizőhelyként lehet feljegyezni a címet. A zárás időpontja is több, mint baráti, mert hajnal négyig állják a vendégek ostromát – kivéve vasárnap és hétfőn, mert akkor csak kettőig – ami egy késői vacsorának is kedvező.

usadu2945_mj.jpg

 

 Vinohrady és Nusle

Vinohradský Parlament
Korunni 1.
A Vinohradský Parlament a Staropramen egyik legújabb márkasörözője, ahol mindent megtesznek, hogy a smíchovi főzde sörei a lehető legjobb formában kerüljenek a vendégek poharaiba. A tankból csapolás tehát alap, az viszont egyáltalán nem általános szokás, hogy itt minden poharat és korsót a hűtőből kapnak elő csapolás előtt. Igazi családbarát hely, a gyerekeket külön játszószoba – játék sörcsapokkal! – várja. Ebéd, vagy vacsora szempontjából is érdemes számolni a hellyel.

Prague Beer Museum II.
Americká 43.
Az óvárosi után a második Beer Museum Vinohradyban nyílt meg. Alapvetően turistákra épít az egység, de bátran térjünk be, különösen a csendesebb délutáni órákon. Harminc sörcsap üzemel folyamatosan, a választék döntő részét a cseh regionális főzdék kínálata adja, de három-négy csapon olyan kisüzemi sörfőzdék sörei is elérhetők, mint például a Matuška vagy a Kocour. Kérhetünk öt vagy tízpoharas kóstolósort is.

museum_800x600.jpg

BeerGeek Bar
Vinohradská 62.
Vinohrady nagyot erősödött sörözőfronton az elmúlt évtizedben, ennek egyik ékes példája a BeerGeek Bar, ahol harminc sörcsap fogadja a vendégeket. A kínálatra pedig a legelvontabb sörgeek sem panaszkodhat, nagyjából fele részben cseh craft uralja a csapokat, a maradékon pedig amerikai, holland, belga, lengyel, norvég stb. elitfőzdék sörei osztoznak. Távozáskor, felfelé sokkal többnek tűnik az a pár lépcsőfok.

beergeek_800x600.jpg

Hostinec U Vodoucha
Jagellonská 21.
A Vízipókhoz címzett söröző ideális célpont, ha enni is szeretnénk egy jót. A sörcsapok száma kilenc, amelyeken közepes és kis főzdék sörei sorakoznak, meglehetősen gyakran cserélődve. A kínálat az arany középutat szem előtt tartva a klasszikus cseh lágerek mellett néhány „viccesebb” sört is magában foglal. Egy jó ebéd után innen már csak 6–8 perc séta, és nyitásra pont a BeerGeek Bárba érkezünk.

Zlý časy
Čestmírova 5.
Egyike Prága legelső sokcsapos sörözőinek. Ma már három szinten – némileg eltérő nyitva tartásban – összesen 48 csapon folynak a sörök. A kínálat gerincét a cseh craft adja, de emellett német, holland, belga és más nációk sörei is sorra kerülnek. Pár méterrel arrébb egy pivotékát is működtetnek, ahol 600–800 -féle cseh, német, olasz, holland, belga, angol, skót, dán, norvég, amerikai stb. sör közül választhatunk.

Pivovar Bašta
Táborská 49.
Egy villamosmegállónyira a Zlý časytól, a nuslei városházával szemben 2007 tele óta működik ez az aprócska, de kiváló sörfőzde. A nyolcból rendszerint négy csapból folyik a helyi, kettőből pedig valamilyen belga sör, a maradékon pedig két cider osztozik. A világos láger és a búzasör alap, ehhez jön mindig valamilyen APA, IPA és egy ízesített sör, ami lehet gyümölcsös vagy a wassabis is. A sörfőzde-söröző konyhája közös a falszomszéd éttermével, így ebéd vagy vacsora céljára is ideális választás. Az igazi az, amikor télen működik a sajátos, zöld csempés kemence-sparhelt kombó, ahonnan remek sültek kerülnek a tányérokra.

Vétek György

(Fotók: Marton Jenő és Vétek György)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetediklepcso.blog.hu/api/trackback/id/tr1215014562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2019.08.18. 20:13:12

Hol sörözzünk? Úgy hallottam, ott már ne. Régen volt anyuval Prága. A Károly híd várral szembeni oldalán a sarkon volt egy söröző, ahol állóhely sem volt, de mi kétszer ott ebédeltünk, söröztünk, ülve, asztalnál. Mázli. A másik, ami aztán megmaradt. Anyu is szokott krumplis pogácsát sütni, de tepsiben, szárazabban. Talán az U Kalicha volt, ahol kerek, olajban sütött lapos pogácsát vettünk a sör mellé. Finom volt. Anyu mondta, ilyet én is tudok, aztán élete végéig sütötte a kiló lisztből, én meg raktam be a mélyhűtőbe, és szedtem ki igény szerint. Csak addig nálunk nem ez volt a krumplis pogácsa. Felnőtt két gyerek úgy, hogy, mikor jöttek, az volt az első kérdés, hogy van-e mama féle pogácsa.

Moin Moin 2019.08.18. 23:03:07

Az U Parlamentuban 2017 elején még nem plzenit, hanem Kozelt mértek...

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2019.08.19. 00:42:45

Az U Fleku nem kicsit turistásodott és ku**ult el. Mikor utoljára ott voltam (mert többet be nem teszem a lábam), a pincér kérdezés nélkül rakta le a sört az asztalra és amikor közöltem, hogy nem kérek, akkor közölte, hogy "automatik" és behúzta a strigulát. Én maradi ember vagyok és úgy gondolok magamra, mint vendégre, aki eldönti mit akar enni/inni, nem pedig mint egy engedelmes ivógépre, aki szépen csengeti a lóvét. Úgyhogy ott hagytam és lehúzattuk a végén a számláról. Az egyedüli kedves arc a becherovka kínáló, mert neki ugye el kell adnia a túlárazott piát. A hely túl nagy, olyan, mint egy ipari itatóhely.

Zetor 2000 2019.08.19. 08:24:32

@UtazóTódi: Van egy ilyen rendes cseh szokás, hogy ha öres a korsód, akkor automatikusan tesznek eléd egyet tele sörrel. Ez nem csak itt van, Prágában, de Brnoban is tapasztaltam a Starobrno kocsmában. Ha nem kérsz többet, akkor a kekszet (söralátét) kell a korsóra tenni, és akkor kimaradsz a körből. Ilyenkor el is viszi a korsódat a penszér, és majd egyszer el kell gáncsolnod, hogy kapj megint sört.
Ez iIlyen egyszerű.

Void Bunkoid 2019.08.19. 08:44:53

Az automata sör majdnem minden normális prágai kocsmában működik, a Vízilóban is úgy kezdődik a délután félegyes nyitás (mi akkorra már ott vagyunk, és ebédelünk is), hogy kinyit a csapos srác, megszámolja a népet, aztán mindenkinek kirak egy korsó Pilsnert (meg magának is). Nincs mese, sört iszol.

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2019.08.19. 13:37:39

@Zetor 2000: @Void Bunkoid: voltam már párszor Prágában, ismerem az újratöltős szokást, de ha van más ital (bor, whisky, stb.) az itallapon, hadd döntsek már, hogy mit iszok. Főleg, ha nyomatékosan mondom, hogy nem kérem.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.08.19. 13:52:27

Akárhol csak ne a Károly-híd környékén, ennyiben összefoglalható :D Sajnos a régi nagy kedvenc Pod Slavínem bezárt, majd egy kettőt meglátogatok a listáról. Bár szerintem Prágában keresni kell a rossz sört.

Artie 2019.08.19. 14:20:49

U provaznice. 50 méter a Vencel tértől, mégis kiesik a turisták szeme elől.

A Flekben meg azt szidni, hogy mennyire elkurvult, mert kérdés nélkül leteszik a sört... Nos, súgok: pont ez az ősprágai módszer. Amit már alig használnak.

jobbal 2019.08.19. 14:24:03

@Make Valamit: Teljesen egyet értek a híd közelében sehova! Tankovna vagy a Lokal is tank sört árul és nincs messze a belvárostól. Vannak turisták de igazi jó helyek, jó a kaja a sör meg fantasztikus. Sokat hallani hogy angolul beszélnek de ezek inkább az itt dolgozó külföldiek. Amikor jönnek ismerősök vagy rokonok első alkalommal végig szaladunk a sok ázsiai és szelfiző népség mellett a belvároson de utána megmutatom az autentikus jó helyeket. Jó látni, hogy a helyi sörözőkben hétvégente családok társasjátékoznak és esznek isznak a nagymamától kezdve a legfiatalabbig, de együtt. Párommal minden hétvégén egyszer elmegyünk egy családias és jó helyre de nem a belvárosba, ha lehet kerülöm.

jobbal 2019.08.19. 14:28:04

@UtazóTódi: Akkor töltik újra ha az asztal szélére teszed az üres korsót, de ez van a röviddel is. ha belülre akkor nem kapsz újat automatikusan. Olyan ez mint az étlap ha becsukva az asztal szélére rakod akkor tudja a felszolgáló, hogy döntöttél.

Barkalot 2019.08.22. 23:58:41

Inkább Brno, közelebb is van, nincs zsúfoltság se. Ráadásul kevésbé bunkók a vendéglátósok mint Prágában. Mert amúgy a csehek azok.
süti beállítások módosítása